Nyomtatás
Találatok: 1915
  1. év eddig eltelt időszakának rövid összegzése.

 

 

  1. év horgász idénye március közepétől indult meg tavunkon.

Az enyhe tél miatt sajnos a száraz nádat nem sikerült levágni.

A két környezetvédelmi napunkon horgászaink 76% a vett részt.

Takarítottunk, a viharok által megtépázott fákat rendbe tettük, horgászhelyeket fel újítottuk.

Tóhoz vezető utat folyamatosan próbáljuk kövezni, karbatartani.

Törekszünk a tó környékének folyamatos kaszálását végrehajtani!

Az esőbeállók megrongálódott tetőzetét fel újítottuk, lelemezeltük!

Gátőrház lapostetetejét nehéz lemezzel újra szigeteljük!

 

  1. év haltelepítését március 22. én elkezdtük.

Eddig, június. 06. –ig. hét alkalommal telepítettünk pontyot 3 898 kg ot, és 500 kg vegyes keszeget, így összesen 4 398 kg hal lett kihelyezve a tóba!

 

Sajnos vannak napok, amikor a halfogás nem a horgászoknak az elvárásai szerint megy!

Ez nem csak a mi tavunkra jellemző.

 

Az egyesület vezetése törkszik, hogy a tagokat, és vendéghorgászokat makszimálisan ki tudja elégíteni, mint halfogás, mint a kulturált szórakozást biztosításával!

 

Hagyományos házi horgászversenyünket május 12. én tartottuk meg.

Szépszámmal volt nevezés, és ami lehet, hogy a jó időnek köszönhetőleg sokan jöttek ki szurkolni a versenyzőknek.

A verseny után finom babgulyással lettek megvendégelve a versenyzők, és hozzátartozóik, melyet Kelemen Mihály, és barátnője, valamint Horváth Tibor készített el. Köszönjük a munkájukat!

 

Verseny eredménye:

              Felnőtt kategória:  I  helyezett   Turza Péter     4 184 pont

  1. helyezett Bagyánszki Máté  2 853 pont

                                          III. helyezett  Maczó József   1 861 pont

 

             Gyerek kategória:   I. helyezett  Balogh Márton  1 877 pont

  1. helyezett  Hackeschmidt Márk  1 656 pont

                                          III. helyezett  Daskó László  1 022 pont

 

A vezetőség megpróbálja a haltelepítéseket végrehajtani, de sajnos a hal ellátás egyre jobban akadozik. Igaz év elején a haltermelők jelezték, hogy az ellátás nem lesz zökkenő mentes!

 

Továbbra is várjuk mindazon horgászokat, akik csendes, kulturált körülmények között óhajtja eltölteni szabad idejét!

                                                                                         Egyesület vezetése